A Végén
Írta: Kleics Csaba
-Megbánta? - kérdezte Boróka főtörzs
-Nem – Szólt Karabics
-Nem érdekli, mi van a családjával? – újabb kérdése a főtörzsnek
-Megvannak asszem, – vonta meg a vállát Karabics
Kicsit szorította a kötél, de úgy gondolta, hogy sohasem süllyedne addig, hogy ennek a Borókától valami szívességet is kérjen. Pedig piszkosul kényelmetlen volt és úgy gondolta nem fog sok időt kibírni így. Sebaj. Majd valahogy lesz!
-Lazítsak a kötélen? – érdeklődött a főtörzs
-Ne! Jó így. - rázta le Karabics
Már nagyon szorította, és úgy gondolta a határán van annak, hogy végképp bedobja kulcsot, de akkor eszébe jutottak apja szavai:
Fiam, ha minden összeomlik is és már nincs, ki melletted álljon, akkor se felejtsd el, hogy a becsület mindennél többet ér. Egy pohár víznél, vagy mások életénél, vagy akár a saját életednél is! Az elveidről sose mondj le!
Így hát vállalva a kényelmetlenséget, és a nyilvános kínlódást, nem kért a felkínált segítségből. Körbe nézett látta, hogy ott vannak azok az őrök, akik ide kísérték, és az ítéletet meghozó bíró is. Nos, ő visszataszító volt. Arca barázdált, bajusza kicsi és nem túlzottan ápolt. A sok cigarettának köszönhetően kissé sárga. A szeme tükrözte, hogy soha senkinek nem még véletlenül se tenne jótéteményt. Idegesen forgatta az asztalon a tollát. És amikor Karabicsra nézett bosszú tükröződött szemeiben. Boróka állt Karabics mellett és egykedvűen nézett maga elé.
- Boróka főtörzsőrmester! – kiáltott be egy tiszt
- Parancs – kurjantott Boróka
- Jöjjön utánam – mondta a tiszt
- Jelentem, Karabics elítélt mellé osztottak be! – mentegetőzött a főtörzs
- Ki osztotta be? – röppent a kérdés
- Vargyas százados, a reggeli eligazításon – alázatoskodott Boróka
- Nem baj, Karabics el van itt 20 percig, maga meg velem jön – intett és sebesen elviharzott
Boróka, mint egy együgyű gyermek, Karabicsra nézett és bűnbánó arccal elvágtatott a tiszt után. Járása, mint egy hiénáé kicsit csámpás, és poroszkáló.
- És ilyenek katonák lettek… - sajnálkozott Karabics
A kötél szorítása kissé fokozódott, de egy kis mozdulattal újra néhány percig jobb lett. Oly annyira hogy egy kicsit elbóbiskolt. Álmodott és álma egy szebb időt idéztek fel!
Gondolatai nagyon gyorsan hazaszáguldottak, Pécsre. Pécsre ahol gyermekkora és diákévei legszebb idejét élte. Újra átélte azt a bizonyos napot. Az elefántos ház teraszán ült és azt a nagyon csodálatos kávét fogyasztotta. Szerette azt a helyet, a város forgataga itt haladt át és sok ismerőssel találkozott. Most is néhány barátra várt, Kertész, Antal, és Bene akik mindhárman a Pollack Mihály Műszaki Szakközépbe jártak és a gondolataik mind ugyanarra a ’’hullámhosszra’’ vannak beállítva. Egyszóval a legjobb barátok voltak. De itt most nem Ők voltak a fontos fordulópontok, amire egy álomban meg kellett emlékezni, hanem Ő! Ő, aki ott ment át a Jókai téren lassan és gondolkodva, és megnézve a kirakatokat. Karabics várt és bár nem volt egy nagy nőcsábász, de akkor felugrott és odarohant hozzá és megállt előtte. Persze nem tudta mit mondjon, és egy kis nyúlfarknyi ideig csak állt, nem telt be a látvánnyal, és gondolatban elismerte, hogy a természet e lánnyal hatalmasat alkotott. A lány megállt nem tudta mire vélje Karabics tettét, végigmérte és pajkosan megkérdezte.
- Na, most mi lesz? -
- Tessék? – ocsúdott fel a merengésből Karabics, és vágyat érzett, hogy felkapja, de nem tette.
- Na, most mi lesz nyuszi fül? – és viccesen megpöccintette a fülét
Karabics, hirtelen nem tudott mit tenni, és elbizonytalanodott. A lány kikerülte és el akart menni mellette. De Karabics megfogta a karját és visszahúzta.
- Kisasszony megtudhatnám kegyed becses nevét? – e kérdés furcsán hangzott őtőle
- Éva , Kiserdei Éva, hát az öné úriember? – válaszolt és rögtön vissza is kérdezett,
- Karabics Dávid. Nyújtotta a jobbját.
A lány ahelyett, hogy kezet fogott volna belekarolt és a teraszra vonta, vissza az asztalhoz és kényelmesen leült. Az étlapot fogta és azt böngészve szólt,
- Egy Bécsi kávét iszom. És a sváb bálban hajnalig táncolok - mondta
Karabics intett a pincérnek és kért egy Bécsi kávét.- Hajnalig, én is szeretem a sváb bálokat…
Hirtelen hideget érzett az arcán. Felnézett és Boróka főtörzs volt az.
- Bocsánat, de nem tudtam maradni. Ez a tiszt túl magas szinten mozog, tudod a pártban. Azt mondják valami főmufti a rokona a központi bizottságban, nem jó ujjat húzni vele.
- Ja. – helyeselt Karabics
- Most már maradok, és nem megyek, el már itt maradok végig. – beszélt nyugalommal.
- Ez megnyugtató, gondolta, hiszen most is a legszebb álmomból ébresztettél! Most már elaludni se lesz kedvem. Na de mindegy, majd alszom később!
Ekkor belépett két fegyőr mögöttük két megkötözött fogollyal. Karabicsnak leesett az álla. A két fogoly nem volt más, mint, Kertész és Bene! Mellé kerültek, és a két őr meg melléjük állt.
- Hát ti mit kerestek itt? – kérdezte csodálkozón
- Elkaptak! – válaszolta Bene
- Engem a Korvin közben, Benét meg a Móriczon. – szólt Kertész
- Antal? – kérdezte Karabics félve
- Nem élte túl. A karjaimba halt meg. – mondta leszegett fejjel Bene.
Nem folytathatták tovább, mert a bíró beállt elébük.
- A Népköztársaság nevében Karabics Dávid, Bene János, Kertész László elítélteket a Központi Népbíróság ítélete alapján a Magyar Nép és a Magyar Népköztársaság ellen elkövetett bűneikért kötél általi halálra ítélem.
- Mit mondott? – értetlenkedett Bene
- Nem hiszem el! – ráncolta össze a homlokát Kertész
- Itt valami tévedés történt, bíró úr szerintem valami téved… –
Nem fejezhette be, mert a Bene mellett álló fegyőr arcon ütötte, és a hajánál fogva emelte fel a fejét!
- Hallgass mocskos lázadó – fröcsögött a fegyőr
A bíró folytatta, - Az ítélet azonnal végrehajtandó, fellebbezésnek helye nincs! – és megfordult majd sebesen kiment az udvarból.
Karabics haját elengedte a fegyőr és a bíró után sietett a társával együtt.
- Te tudtál erről Boróka? – döfte a kérdést Boróka szeme közé
- Miért mit gondoltál szanatóriumba vagy? – fortyant föl Boróka
- De azt mondtad, hogy, a régi barátságunkra segítesz és nem lesz baj! Ez már igazán baj! És nagyon segítségre szorulok és Ők is! – mondta hadarva és felhúzott szemöldökkel
- Hát… azt hiszem… tévedtem. – vonta meg a vállát Boróka
- Téééévedtél? – kerekítette ki a szemét
A kötél nem engedte, így nem tudott semmit tenni, bár szerette volna megfojtani. De nem tehette. Már nem, volt idő amikor megtehette volna, de most már mindegy!
- Boróka, a pokol tüzén fogsz elégni! – kiáltotta utána kétségbeesett hangon
- Nem hiszem mocskos lázadó – szólt vissza a bejáratból a főtörzs
Elindult a hosszú folyosón, megszaporázta a lépteit, de még így is hallotta a kötél kínosan hangos csikorgását amint a testek súlyától, megfeszül egymás után háromszor. Kiért a szabadlevegőre, de még így sem kapott levegőt. Fuldokolt. Elővette szolgálati pisztolyát és a halántékához emelte.
Pécs, 2010. január 20.
Utolsó kommentek